Wellness

Wellness célja

Klubtagjainknak egy olyan testi-lelki élmény nyújtása, mely egyrészt hozzájárul általános egészségi állapotának javításához, másrészt hogy mindennemű stresszt, illetve negatív érzést keltsen, és egy igazán feltöltő, mindennapokból kimozdító élményben legyen része.

Fényterápiás szauna

   

Armatúrák, vagy száloptika elhelyezésével biztosítják a megfelelő fényhatást. Ez lehet színes fény, ahol az egyes színek váltakozását programozhatjuk is, vagy csillagos égbolt fényeffektus, ahol több száz fénypontból álló száloptikai egység a csillagos ég megnyugtató végtelenét idézi elénk. Ezt a formát választva jelentősebb idő eltöltése szükséges a kabinban, mivel a színes sugarak felvétele szemünkön keresztül történik, majd hosszabb idő elteltével fejtik ki hatásukat az agyban. A színes fényterápia, azaz kromo terápia agyunkban fejti ki áldásos hatását. A színek vezérlőprogram segítségével váltakozva követik egymást. Mindegyik szín összetétele függvényében más és más hatást vált ki, melynek eredményeként testünk különböző részei aktivizálódnak.

Kék

az ég és a víz színe, melyet összefüggésbe hoznak a hideggel is. A hideg lelassítja a test működését. A kék szín nyugtatóan, lazítóan hat idegrendszerünkre. Lelassítja a vérkeringést, ezzel visszaállítja a vérnyomást normál értékre. Segít az alvászavarok és a nyugtalanság leküzdésében. Hatása egyensúlyt és harmóniát teremt.

Zöld

a természet színe. Megnyugtató, egyben inspiráló is, kikapcsol és regenerál. Pozitívan hat a tüdőre, bőrünkre, fejfájásra, és izomgyulladásra. Hozzájárul az érzelmi állapot stabilizálásához.

Sárga

a nap színe, erősíti a pozitív gondolkodást, javítja az általános közérzetet, erősíti idegrendszerünket, enyhíti a depressziós tüneteket. Mozgásra, szellemi és fizikai aktivitásra serkent. Ellenjavallt a túl ideges, vagy stressz érzékeny embereknek!

Piros

a szerelem, szenvedély színe, a tűzzel, a meleggel hozzák összefüggésbe. A meleggel, mely a vitalitás színe és egyben pezsdíti a vérkeringést is. Jótékony hatással van a szívre, elősegíti az emésztést, tonizálja az izomzatot. Erős és intenzív érzelmeket vált ki.

Infrakabin

Az infravörös mély meleg terápia rendszeres használata segít egészségünk megőrzésében és a betegségek megelőzésében, csökken a stressz okozta feszültség. Azok, akik hát- vagy nyakfájásban szenvednek, rendszeres kabinhasználat során, napokon vagy pár héten belül jelentős javulást figyelhetnek meg. Immunrendszerünk is erősödik, melynek köszönhetően nehezebben leszünk betegek, ellenállóbbakká válunk influenzás időszakban és sok betegséggel szemben.

A fokozott vérellátásnak köszönhetően agyunk vérellátása is javul, mely által pihentebbnek, tevékenyebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat. A fokozott kalóriaégetés a diéta kiegészítőjeként segíti a testsúlycsökkentést. Szív és vérkeringési panaszok mellett is alkalmazható, mert elviselhető hőmérsékleten, 50-60 fokon működik, emiatt csökken a véredény szűkület rizikófaktora, nem emeli a vérnyomást, és nem kell forró levegőt belélegezni. Ezen az alacsonyabb hőmérsékleten ugyanúgy beindul a vérkeringés, a méregtelenítés és enyhülnek az ízületi- és izomfájdalmak.